2008. április 23., szerda

időhiány

Ahogy előre sejteni lehetett...
A munkám betemetett, nem sok szabadidőm maradt. Se a növényeimre, se a blog folytatására. Legutóbbi helyzet jelentéshez képest annyi történt, hogy még néhány növényt átültettem, de van amire már idén nem kerül sor, szépen kizöldült minden, a mezei juharok (Acer Campestre) már 15-20 cm-t növekedtek. Ez 4-5 levélpárt jelent kb. A drótozott mezei juharokat lassan át kell nézni, mert ennyi idő elég, hogy a drót bevágjon. Van olyan növényem ahol ez nem számít, mert legalább 4-5 év mire értékelhető növény lesz belőle, ennyi idő alatt meg kinövi a sebeket is, de azért vigyázni kell!
Május közeledtével kezd aktuálissá válni a levél metszés. Ezt a módszert május végén, június elején, jó kondiban lévő növényeknél lehet alkalmazni és a célja, hogy másodszor is kihajtson a növényünk. A második hullámban már kisebb leveleket hoz, arányosabb lesz a fa. Ráadásul kétszer annyi növekedést érhetünk el. Alkalmazható az össze lombhullatónál, fikuszoknál, hibiszkusznál, stb. A levél metszésnél a levelet vágjuk csak le, a levélnyél fent marad a fán, ezt majd ledobálja idővel. Erről majd teszek fel képet.
A fenyők is erőteljesen hajtanak, itt is időszerű a gyertyák visszacsípése. Ilyenkor a zöld, éretlen gyertyákat törjük ki kézzel, vagy metsszük vissza ollóval felére, harmadára. Szakirodalmakban után lehet nézni, nekem nincs olyan fenyőm, amin alkalmaznám. A módszer célja, hogy a fenyőkön előtörjenek alvó rügyek, hogy a levélzet sűrűbb, de sokkal rövidebb legyen.
Most hirtelen ennyi. Még jelentkezem, ahogy időm engedi.
Üdv!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése