2011. június 14., kedd

Levélmetszés után



Levélmetszés után egy héttel már megjelentek az új rügyek a juharokon. Hála a napos helynek és az azóta szünet nélkül eső esőnek. Medárd hozta a formáját, szinte minden nap esik. Ez a meleg, párás idő határozottan jót tesz a növényeknek, persze a lisztharmatnak is, ami rendesen lendületbe jött. A baj az, hogy amíg minden nap esik, nincs is értelme permetezni, mert lemossa az eső.

De addig is néhány kép erejéig a frissen levélmetszett Mezei Juharok.





A rügyek mellett megjelentek a levéltetvek is, aminek nem örülök, de egyelőre, szintén az eső miatt nincs értelme permetezni.





Szerintem a jövő héten megint lesz értelme friss képekkel illusztrálni, milyen hatásos tud lenni ez a módszer.

2011. június 8., szerda

Gyertyán erdő hajtásmetszés

Április közepén mutattam ezt az erdők, akkor állt össze. Azóta eltelt másfél hónap alatt sokat lendült előre. Olyannyira, hogy 6-8 leveles hajtásokat hozott, ezeket már metszeni kell, különben elszalad, a vékony ágak nagyon megvastagodnak, a drót bevág.


Emlékeztetőül az áprilisi állapot. Alapmetszés, alapdrótozás után. Sok részlet szorul még alakításra, korrekcióra, de amíg nem hajtott ki, várni akartam. Most, hogy szinte mindenhol rügyek, hajtások törtek ki, már lehet korrigálni.


Ez a friss állapot, még a "fésülés" előtt. Jól lehet látni, hogy mekkora hajtások és mekkora levelek jöttek rajta. A levelek méretének csökkentése, az ágrendszer finomítása és sürítése még legalább 3-5 év.


Hajtás metszés után, az eredeti kontúrt kezdi visszanyerni, de még sok munka van vele. Bár a képeken nem látszik, de némi drótozással korrigáltam a friss a hajtásokat. Egyelőre ennyi, ha erőteljesen növekszik, még augusztusban lehet hajtást metszeni. Hálásan reagált a közegre, ami akadama, liapor és zeolit keveréke, egyenlő arányban és valószínűleg a hosszú hatású műtrágya is jót tett neki. Ez egy hathónapos lebomlású granulátum, idén már nem kell trágyázni. Viszont a csapadékos időnek hála kezd a lisztharmat terjedni rajta. Ha végre nem esik, permetezni kell mindenképpen.

2011. június 5., vasárnap

Levélmetszés segítséggel

Aktuális teendő, lombhullatók levélmetszése. Az első növekedési hullám május végére, június elejére lezajlik a lombhullatóknál. Ilyenkor érdemes levélmetszést végezni rajtuk. Ennek több előnye is van. Egyrészt kihajt másodszor is, ezzel egy év alatt két évet öregszik a növény, másrészt a friss hajtásokat így sokkal könnyebb drótozni. Leveles állapotban szinte lehetetlen. Levélmetszést csak jó kondiban lévő növényeknél szabad csinálni, egy beteg, legyengült fa bele is halhat.

Nekem főleg Mezei Juharok és Gyertyánok sorakoznak a kertben, a polcokon. Ez a két faj nagyon jól bírja és jól is reagál a levélmetszésre. Apróbb leveleket és rövidebb ízközöket is hoz, így a lombkorona sűrítéséhez szerintem elengedhetetlen.

Idén egyelőre két Mezei Juhart leveleztünk le. Ketten, mert idén segítségem is akadt, a nagyobbik lányom személyében. Nem kértem, önként jelentkezett.


Döbbenet jól állt a kezében az olló, pedig nem mutattam hogy fogja.


Sasson vágás után ennyi levél jött le a két juharról. És jól látszik milyen kesze-kusza az ágrendszer. A bal oldali juharon tavaly is volt levélmetszés, ennek eredménye a nagyon sűrű ágrendszer. Rengeteg rügyet hoz ilyenkor, amiből vagy lehet válogatni, vagy hagyjuk nőni, mert ebből jövőre nagyon erőteljes növekedés, törzsvastagodás, seb gyógyulás lehet.


A kisebbik növény metszés után, drótozás előtt.
És drótozáshoz is akadt segítség. Ami a legszebb az egészben, hogy egyszer megmutattam, aztán ment. Jobban, mint nekem úgy 10 éve.


És a végeredmény, drótozás után.




És néhány kép erejéig a nagyobbik juhar:


Az idei első hullám kb. 6-8 levélpárnyi növekedés. A vastagabb ágak 2-3 évesek, a vékonyak az előző évi levélmetszés után kihajtott rügyekből alakult ki.

És metszés, drótozás után. Nincs eleje, nincs háta. Jövőre kibontom a gyökerét, hogy azt is figyelembe véve tudjam eldönteni az alakítás további irányát. De addig, csak had' szaladjon!