2013. október 25., péntek

Jan Culek

Az idei Bonsai és Suiseki Mustra is érdekes programot ígér. A vendég Jan Culek, fiatal cseh bonsaios lesz, aki előbb a kiállított fákról mond kritikát szombaton dél előtt, majd aznap dél után egy demoval örvendezteti meg az érdeklődőket. Vasárnap pedig egy workshopon tanulhatunk tőle.



Jan Culek 2010-ben kezdett komolyan bonsaiokkal foglalkozni, majd 2011-ben Plzenben megnyerte a ČBA (Cseh Bonsai Szövetség) New Talent versenyét, Vaclav Novak-nél kezdett dolgozni, 2011-ben a Noelanders Trophy-n neki segédkezett. 2012-ben Wroclaw-ban és Jihlava-ban is fiatal demonstrátorként szerepelt. Jan Culek azon kevesek közé tartozik, aki nem elégszik meg jelenlegi tudásával, hanem igyekszik minél alaposabb ismeretekre, gyakorlatra szert tenni és ezért szabad idejét Európa bonsai mestereinél tölti, többek között David Benavente-nél.

Jan Culek munkáit AKIRA BONSAI c. blogján nézhetitek meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése